Jelenlegi hely

NB III.: vereség a Tállya KSE csapatától

A Rákosmente KSK haza pályán 2-0-ra kikapott a vendég Tállya KSE csapatától. A mérkőzés után Szűcs Lajos, az RKSK szakmai igazgatója így értékelte a történteket:

"Sajnos azt kell hogy mondjam, hogy a múltheti parádés játékot nem tudtuk megismételni. Nyomaiban nem volt az a játék, amit a REAC ellen a csapat mutatott. Ennek a következménye az volt, hogy a mai RKSK - Tállya mérkőzésen egy csapat volt a pályán, ez sajnos a vendég Tállya csapata volt. Úgy gondolom, hogy megérdemelten gyűjtötték be a 3 pontot. Ami elszomorít az az, hogy amellett hogy nem játszottunk jól, kívülről úgy lehetett érezni, hogy az ellenfél sokkal jobban akarja a győzelmet, mint mi. "

A jelnleg 4. helyen álló RKSK jövő héten az 5. helyezett MTK II. otthonába látogat,ahol remélhetőleg sikerül javítani. 

RKSK.HU