Jelenlegi hely

Labdarúgás: Közlemény!

A Rákosmente FC Kft. és az utánpótlás-nevelésért felelős Rákosmenti Községi Sport Kör Egyesület sajnálattal jelenti be, hogy a Rákosmente FC vezetőedzője és klubunk utánpótlás-szakmai igazgatója, Keller Zoltán a keddi nap folyamán azonali hatállyal kezdeményezte szerződése felbontását, melyet a Kft., valamint az egyesület tudomásul vett és elfogadott. A felmondás váratlanul érintette a klubot és az elmúlt két hét pozitív történései nyomán nem is érzékeltük ennek lehetséges előmenetelét, azonban a jelenlegi körülményekhez igazodva a vezetőség azon dolgozik, hogy a megüresedett pozíciókra mihamarabb megfelelő személybeli és minőségbeli pótlást találjon. 

A szakvezetés jelenleg két szakemberrel vette fel a kapcsolatot, már zajlanak az egyeztetések az új vezetőedző és utánpótlás-szakmai igazgató személyét illetően. A fennálló helyzetre és a bajnoki fordulókra való tekintettel a klub igyekszik gyors - de semmiképp sem elhamarkodott - döntést hozni. 

A szombat délelőtt 11 órától hazai pályán megrendezésre kerülő MTK II. elleni bajnoki mérkőzésen megbízott edzők töltik be a vezetőedzői és másodedzői pozíciókat, előzetes terveink szerint a jövő hét folyamán várható végleges döntés az új edző kilétével kapcsolatban. A továbbiakban az új fejleményeket illetően igyekszünk minden esetben mihamarabbi tájékoztatást nyújtani olvasóink számára.

Keller Zoltánnak sok sikert kívánunk az életben és a további sportszakmai karrierét illetően! Köszönjük a klubért tett fáradozásait és a hosszú együtt töltött munkát! 

Hajrá Rákosmente, hajrá RKSK!
/Ny. K./

RKSK.HU