Felnőtt csapatunkkal párhuzamosan, utánpótlás csapataink is augusztus elején kezdték meg a felkészülést a következő szezonra. Serdülő és ifjúsági csapatunk együtt töltötte a felkészülési időszakot, ugyanis a felnőtt együttes fiatalításának köszönhetően, több ifjúsági korú játékos ott dolgozott, így lehetőség nyílt arra, hogy az utánpótlás egyben maradjon, és ugyanazt az edzést tudja végezni.